Tornászlányok Déva

Létezik egy város Erdélyben, ahol az idők során a lányokból világhírű tornászokat neveltek. A tornásziskola közelében és egyben a vár felvonójának parkolójában látható 11 tornászlány és 4 edző fejszobra erre a sikertörténetre emlékezteti a látogatókat.

Ion Șeu vajdahunyadi szobrász alkotásait 2008-ban avatták fel. A tornasorban többek közt Andreea Răducan, Nadia Comăneci, Octavian Belu, Károlyi Béla, Károlyi Mária és a háromszéki születésű Szabó Kati alakját fedezhetjük fel.

Szabó Kati 1968-ban Zágonban született, 7 évesen az ónfalvi, majd később a dévai tornásziskolába került. 1983-1984 között 17 alkalommal kapott maximális pontszámot a tökéletesen végrehajtott gyakorlatokért. Pályafutása során 8 arany, 9 ezüst és 3 bronzérmet szerzett. Az 1988-as szöuli olimpia előtt egy évvel váratlanul visszavonult. Ezt követően Déván edzősködött, többek közt tanítványa volt az 1999-es világbajnok, Maria Olaru is. Jelenleg Franciaországban él.

A dévaiak nagyon büszkék tornászlányaikra. A tízemeletes tömbházakkal körbevett Arras nevű téren (Decebal sugárút) egy gerendagyakorlatot végző tornászlánynak állítottak emléket. A három terv közül a nyertes munkát személyesen Octavian Belu választotta ki.

Tornaszlany Deva

Olvassa el Déváról szóló további cikkeinket itt.

Kérjük segítsen nekünk és értékelje cikkünket! Ha tetszetősnek és hasznosnak találja összeállításunkat adjon egy, kettő, három, négy vagy akár öt csillagot (Rate This). Önnek egy kattintás, nekünk fontos visszajelzés. Köszönjük!

Rating: 1 out of 5.

Leave a Reply

Balázs Klá Balázs Klári Borfeszt Brassó Buli Bábelőadás Búcsú Családi Hétvége Csíki Majális Csíksomlyó Csíkszereda Csűrdöngölő Duna Napok Erdély Ergo SUM Fehér megye Fellegvár Fesztivál Gyermeknap Kastély Keresztes Ildikó Kolozsvár Koncert Korda György Közmédia Középkor Mező Misi Műemlék Nagy Feró Omnia mozi Parajd Pünkösd Régi városháza Sepsiszentgyörgy Szatmár Szatmárnémeti Szováta Szászok Sóbánya Templom Torockó Torony Vidék a Városban Vlad Țepeș Zarándoklat

Discover more from Transutazó

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading