Nagybányát természeti környezete, építészeti öröksége, magyarvonatkozású múltja egyaránt nagyszerű úticéllá varázsolja. Egy olyan város, melyet nem érdemes lehagyni a bakancslistáról. Most utazzunk vissza az időben egyik legnagyobb költőnk házasságának első éjszakájáig.

A város főterének keleti oldalán találjuk a Fekete Sas Fogadót, melynek falai kitudja hány szenvedélyes éjszakának voltak tanúi. Maga Petőfi Sándor is itt töltötte házasságának első éjjelét.

A nevezetes eseményre egy emléktábla hívja fel a figyelmet.

itt szallt meg Petofi Sandor 1847. szeptember 8-an

A Fekete Sas elnevezés minden bizonnyal a Habsburg család címerállatára utalt. Nagybánya tanácsa a fogadóban szállásolta el a városban időző vásárosokat, átutazókat, emellett szórakozóhelyeket (kártyázót, biliárdszalont, tekézőt) működtetett itt, az emeleti szalonban pedig elegáns bálok és színházi előadások is zajlottak a XIX. században.

kövek  a fekete sas fogado falaban

Az épület főtér felőli oldalán nagyméretű köveket láthatunk, amelyekről azt tartják, hogy a régi templom falaiból származnak. Ez az a templom volt, amelynek ma már csak a tornya látható, és amelyet megmászva elképesztő panorámában lehet részünk.

Rating: 1 out of 5.

Vélemény, hozzászólás?

Balázs Klá Bikini Borfeszt Borkostoló Bronx Music Buli Byalex és a Sleep ByeAlex és a Sleep Búcsú Ciggi Csíki Majális Csíksomlyó Csíkszereda Erdély Ergo SUM Fesztivál Jazz Jazz in The Park Kerekerdő Kkevin Kolozsvár Koncert Középkor Majka Mano&Gregor Medve-tó Műemlék Nagy Feró No Sugar Parajd Pixa Pünkösd Sepsiszentgyörgy Sic Feszt Szatmárnémeti Szatmárnémeti Városnapok Szováta Sántha Xénia Sóbánya T.Danny Torockó Torockói Duna Napok Torony Tűzőrség Zarándoklat