Városi legendák mindenhol vannak, Brassóban is. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat. Fény derül a kísérteties történetekre, elfeledett tragédiákra és azokra a furcsa hiedelmekre, amik generációról generációra szálltak. Az összeállitásunkban szereplő helyszineket egy városi séta keretében akár fel is kereshetjük.
Patak és kísértetek
A Warthe-domb és a városfal között folydogáló Graft-patak völgye egy szűk, árnyékos hely, tele középkori erőditményekkel. Nem is csoda, hogy az évszázadok során kisérteties történetek terjedtek el. A legenda szerint a patak vize szent és átkozott is volt egyszerre. Úgy tartották, hogy a brassói boszorkányok éjszakánként ide járnak fürödni, hogy erejüket visszanyerjék. A babonás városlakók éjszakánként a patak mentén és a sötét erdei ösvényeken gyakran látni véltek elsuhanó, ködszerű, kísérteties alakokat – köztük lóháton közlekedő menekülőket.
Katakombák
Egyes források szerint Brassó belvárosa alatt számtalan alagút húzódik. Ezekről nemcsak a legendákból szerezhetünk tudomást, hanem láthatjuk a katakombák bejáratát. A kétezres években a Warthe-domb alagútrendszerét be is lehetett járni, mostanra azonban lezárták. Egyes feltételezések szerint a járatokat a XIV. században vájták a domboldalon álló védőtornyok építésével egyszerre. Más források szerint a világháborúk idején ásták, amikor a bombázások ideje alatt Brassó belvárosának népe bunkerként használta.



Boszorkányok tava
A Kapu utca és a Hősök utca kereszteződésében, az Igazságügyi palota előtti park helyén valamikor egy tó létezett. Bizonyos források szerint itt tartották a középkori „boszorkánypróbákat”. Azonak a nőknek, akiket bűbájossággal vagy boszorkánysággal vádoltak, köveket kötöttek a lábukra és bedobták őket a vízbe. Ha valami csoda folytán mégis felúsztak a felszínre, az akkori hiedelem szerint a Sötétség szolgáinak tekintették, és máglyán égették el őket. A feljegyzések szerint száz nőt dobtak a tóba, egyikük sem élte túl a „boszorkánypróbát”. A tavat a XIX. század elején lecsapoltak és megszüntették.
A templomról lelökött kisfiú
A Fekete templom tetején egy kisfiú szobrát láthatjuk. A legenda szerint ő egy inas volt, aki a tetőtéren dolgozott. Állítólag annyira értette a dolgát, hogy a mestere féltékeny lett rá, így aztán egy napon kiküldte őt a tető szélére, hogy nézze meg elég egyenesek-e a falak, majd egy óvatlan pillanatban lelökte onnan. Szörnyű tette után a mesternek bűntudata támadt, így rövid időn belül feladta magát. A legenda szerint a szobrot (az eredetit a templomban őrzik) a többi inas készítette a kisfiú emlékére.

Kérjük segítsen nekünk és értékelje cikkünket! Ha tetszetősnek és hasznosnak találja összeállításunkat adjon egy, kettő, három, négy vagy akár öt csillagot (Rate This). Önnek egy kattintás, nekünk fontos visszajelzés. Köszönjük!





Vélemény, hozzászólás?