Augusztus 16. és 23. között szervezik meg a 17. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógála augusztus 17-én lesz a Kolozsvári Magyar Operában, amely keretében a 100 éve született Kallós Zoltán néprajzkutatóra emlékeznek. Augusztus 18-án rendezik meg a 28. Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaműsorát. Nézzük a további részleteket.
KONCERTEK
A legtöbb érdeklő minden bizonnyal idén is a nagyszínpadi koncertek alatt gyűl majd össze a főtéren. A zenei kavalkád a fiatalok körében egyik legnépszerűbb együttes koncertjével kezdődik augusztus 19-én, ez lesz a Valmar fellépése. Augusztus 20-án este a Monarchia Operett ünnepi műsorára várják a közönséget, majd ezt követően egy zenei csemegére kerül sor, a több mint másfél évtizede feloszlott Heaven Street Seven együttes ad jubileumi koncertet. Az újra összeállt formáció csak néhány helyszínen koncertezik, ezek közül az egyik a kincses város. Augusztus 21-én biztosan felcsendül a Pálinkadal is, hiszen a Magna Cum Laude lép színpadra. Augusztus 22-én Ákos ad koncertet. A zárónapon a Valahol Európában című előadást mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera.
Zenei produkciókra más helyszíneken is sor kerül. A Redutban klasszikus zenei koncertek, a a Bánffy-udvarban könnyűzenei fellépők lesznek. A fellépők teljes névsorát a későbbiekben közlik a szervezők, de azt már most eláruljuk, hogy Bocskor Bíborka is tiszteletét teszi. Egyelőre pontosan nem tudni, hogy zenekara, a Magashegyi Underground mikor lép színpadra.

KIÁLLÍTÁSOK
A kiállítások központi helyszíne a Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeum lesz. Itt nyílik meg a kolozsvári születésű Cseh Gusztáv grafikus életműkiállítása. Ugyanitt lesz látható a Helikon 100 emlékévhez kapcsolódó tárlat is, az Erdélyi Helikon történetéről. A palota ad otthont a Györkös Mányi Albert-életműkiállításnak is. Egy kibővített képeslap-kiállítás Kolozsvár történeti tereit és épületeit mutatja be, több ezer darabból válogatva. Emellett a Szentegyház utcai kiállítótérben Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából nyílik külön tárlat. A Márton Áron 130 emlékév kapcsán a Szent Mihály-plébánia is megnyitja kapuit, Márton Áron udvarral várják a közönséget. A Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub alapításának 60. évfordulója alkalmából a Szabók bástyájában nyit kiállítást.
RENDEZVÉNYEK ÉS HELYSZÍNEK
Idén is megtöltik élettel a már jól bevált helyszíneket. A Farkas utca ismét fesztiválutcává alakul. Megnyitják a Múzeumok Sétányát is a környező utcákban. A Református Kollégium udvarán népi hagyományokkal ismerkedhetnek a résztvevők. A Romkertben középkori hagyományőrző programokra kerül majd sor, a Fogoly utcában pedig a Borutcát rendezik be. A Szentegyház utca nappal Ifjúsági Udvarként fog működni. A törökvágási falumúzeumban örömfőzésre kerül majd sor. Egy új helyszínről is beszámoltak a szervezők, a Farkas utcában található Magyar Szalon nemcsak a városnapokon tart nyitva, hanem egyfajta kulturális térként az év minden napján. Rendezvényekre kerül sor a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán is.
További részletekről a következő hónapokban folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.
Címlapfotó: drivemagazin.hu
Kövessétek a közösségi csatornánkat is, hogy ne maradjatok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Transutazó néven megtalátok a Facebookon!





Hozzászólás