Valamivel több mint egy hónap maradt Háromszék legnagyobb közösségi rendezvényének kezdetéig. A sepsiszentgyörgyi városnapokat idén a helyi- és erdélyi zenekarok köré építik. Az idei városünnep első részleteit ma árulták el a szervezők.

Az előző évekhez hasonlóan a városnapok két fő része változatlan marad: április 24-e és 30-a között lesz a kulturális hét, az első májusi hétvégén, 1-je és 3-a között lesz a fesztiválhétvége és a vásár.

A nyitóhangversenyre április 24-én, pénteken 19 órától kerül sor a Krisztus Király templomban. A kulturális hét színházi előadásait négy társulat szállítja: az Andrei Mureșanu Színház a Masca Színházzal közösen, a Yorick Stúdió, a Csíki Játékszín és a Tamási Áron Színház. A tánc- és mozgásszínház kategóriában három előadásra kerül sor: a Háromszék Táncszínház a Tükör című produkcióban vonultatja fel a székely vidékek megannyi táncát, az M Studio: a Lift2-vel, és a látványos Fire Flow tűztánccal vesz részt a programsorozatban. 

Nem maradnak el a gyermekprogramok. Bábszínházi előadásokkal a  Cimborák Bábszínház, a Temesvári Csíki Gergely Színház és az  Udvarhely Bábműhely várja a gyerekeket.

A kulturális héten irodalmi műsorokra is sor kerül, de lesz Classical Singers operett, illetve Agárdi Szilvia jótékonysági előadást tart majd.

A fesztivál hétvégén egyetlen színpad lesz felállítva a Főtéren. Ezen délelőtt a közösségi műsorok kapnak helyet, amelyek a korábban a Közösségi színpadon voltak, este pedig erdélyi előadók lépnek színpadra. A Borudvar  az 56-os emlékparkba költözik. A Gyermekváros szombaton és vasárnap üzemel az Erzsébet parkban. A The Base, vagyis az ifjúság bázisa idén is az egykori dohánygyár udvarán kap helyet.

Erdély legnagyobb kézműves vásárára idén is a Kós Károly utcában kerül sor, az őstermelők a Lábasház előtti szakaszon kapnak majd helyet. Újdonság, hogy idén a lacikonyhák és a street foodos kocsik nagyrésze az egykori Bodok szálloda parkolójában kap helyet.

Az esemény időpontjához közeledve friss információkkal többször is ellátjuk olvasóinkat. Maradjanak velünk.

Kövessétek a közösségi csatornánkat is, hogy ne maradjatok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Transutazó néven megtalátok a Facebookon!

Rating: 1 out of 5.

Hozzászólás

Akvárium Aragonit Botanikus kert Brassó Brukenthal Csigadomb Drágakő Erdély Fellegvár Fogaras Forrás Gabonaraktár Járjitthon! Kaktusz Kilátó Kincses Város Kolozsvár Korond Középkor Látnivaló Lőrés Medgyes Mészárosok Háza Műemlék Műzeum Nagyszeben Növények Olt Parajd Szilágy megye Szászok Szénsavas Sóbánya Takácsok tornya Tanösvény Templom Torony Tűzőrség Vizesárok Vár Városközpont Várostorony Wesselényi Óváros Örökség