Nem kicsi meglepetésben lesz része azoknak, akik pár hónap múlva a háromszéki megyeszékhelyre érkeznek, ugyanis elkezdték bontani azt a hatalmas épületet, amely 1973-tól a városközpont meghatározó eleme volt. Az évek óta kihasználatlan mostrumnak év végére már csak hült helye marad, most azonban még bárki készíthet egy szelfit az erre az alkalomra kihelyezett képkeretnél.

A bontási munkálatokat már az elmúlt hetekben elkezdték, kiszerelték az épületből a válaszfalakat, az ablakkereteket, a fürdőszoba-berendezéseket. Az elkövetkező két hónap során pedig darabonkét vágják szét az épületet egy hatalmas ollóra hasonlító géppel, amely a napokban érkezett meg a Kovászna megyei városba.

A bontást követően eltávolítják majd azt a hatalmas üzemanyagtartályt is, melyet az épület alatt helyeztek el a hetvenes években, majd végül a szálloda helyén kialakítják az ideiglenes parkolót. A tervek szerint idővel itt épül majd fel a hat művelődési intézmény új székhelyéül szolgáló, modern kulturális központ. 

A város egykori büszkeségeként, ma már szégyenfoltjaként emlegetett szálloda a hetvenes években épült, majd a rendszerváltás után magántulajdonba került. Az akkori tulajdonos 2007-ben megkezdte a szálloda felújítását, de soha nem fejezte be, az ingatlan állapota azóta is folyamatosan romlik. Az épület a későbbiekben az önkormányzat tulajdonába került, amelynek sem felújítani, sem pedig eladni nem sikerült a hotelt, így végső megoldásként annak bontása mellett döntöttek.

Kövessétek a közösségi csatornánkat is, hogy ne maradjatok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Transutazó néven megtalátok a Facebookon!

Rating: 1 out of 5.

Hozzászólás

Akvárium Aragonit Botanikus kert Brassó Brukenthal Csigadomb Drágakő Erdély Fellegvár Fogaras Forrás Gabonaraktár Járjitthon! Kaktusz Kilátó Kincses Város Kolozsvár Korond Középkor Látnivaló Lőrés Medgyes Mészárosok Háza Műemlék Műzeum Nagyszeben Növények Olt Parajd Szilágy megye Szászok Szénsavas Sóbánya Takácsok tornya Tanösvény Templom Torony Tűzőrség Vizesárok Vár Városközpont Várostorony Wesselényi Óváros Örökség